Hivatásod, vagy munkád van?

Emberek milliárdjai élik mindennapi életüket oly módon, hogy jó esetben heti 5 napot korán reggel felkelnek és ha szerencsések 8-9 órát dolgozhatnak egy olyan munkahelyen, amit nem is szeretnek. Hogy miért ez a megalkuvás?

Talán az igények, vágyak, társadalmi megfelelés kényszere, a hit és az önbizalom hiánya, vagy szimplán a kifogások. Csinálnom kell mert… Kell a pénz, valamit enni kell, ez a sorsom, ezt dobta a gép, el kell tartanom a gyermekem, félek változtatni, szeretem a biztonságot, a megszokást és még ezernyi indokot lehet felhozni, hogy miért csinálunk nap mint nap olyan dolgokat, amivel jó esetben is csak kiegyeztünk.

Az pedig megint egy másik kategória, amikor valaki pénzért adja el a lelkét. Azon kívül, hogy megtagadja a lehetséges küldetését és feladatát a világban, előbb-utóbb rá fog jönni, hogy a pénz nem boldogítja, ürességet és kiégettséget fog érezni az életében. Sokan erre csak életük vége felé eszmélnek rá. Ezek a megalkuvások gyakran nagy árat követelnek, az egészséget. Jó néhány 30-40-es éveik környékén járó karrierista szemléletű ember vált pályát karrierje csúcsán. Mindegy, hogy egészségügyi indokból, kiégésből, pénzügyi megfontolásból vagy az önmegvalósítás késztetéséből ered. Gyakran a sors betegségekkel próbál jelezni az embereknek, hogy nincsenek az útjukon, változtatni kellene.

2 diplomával és két nyelvvel soha nem volt karriervágyam. Legalábbis a jelenlegi társadalmi rendszer keretein belül semmiképpen. Azt hittem velem van a baj, mert mindenhonnan azt kaptam, hogy milyen sokra vihetném… Kevésnek éreztem magam, hogy én miért nem vágyom arra, mint a legtöbb ember, miért látok mindent kifordítva… Számomra nem jelentett semmit az a „sokra vihetném”, nem vagyok egy törtető, önérdek-érvényesítő típus. Ami a társadalom szemében érdemnek és sikernek számít, az nálam nem bír értékkel. Nem az érdekel, hogy mi a rangja, „mit tett le az asztalra”, hanem hogy milyen a lelke, milyen ember. Hogy bánik másokkal, hogy viszonyul az élethez és természethez. A mai munkák 90%-nak nem látom értelmét, építő és értékteremtő mivoltát. Mindenki eljut egyszer erre a pontra, amikor kilóg a sorból és már nem tudja tovább ugyanúgy élni az életét…

Albert Einstein bölcsességével hamarabb tudok azonosulni, mint a mai eredményorientált világ elvárásaival: „Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes.”

Nagyon szerencsésnek mondhatja magát az emberiség azon kis százaléka, akik már fiatalon megtalálták hivatásukat, küldetésüket. Számukra a munka hobbi is egyben, amit szívvel-lélekkel tudnak csinálni. Ezek az emberek alkotnak, értéket teremtenek, mert munkájukba szenvedélyüket és lelküket is beleadják. Más világban élnénk, ha mindenki legalább megpróbálná megkeresni a hivatását, amit szeretettel tudna tenni. Ehelyett a mai társadalmi rendszer kialakította (értelemszerűen mi pedig engedtük), hogy modern rabszolgák legyünk és függjünk a rendszertől. Féljünk és szorongjunk, hogy vajon meddig járhatunk be gyomorideggel és megalázkodva a munkahelyünkre. Ez hatványozottan igaz a nagy cégekre és multikra, ahol az ember nem ember, csupán egy munkaeszköz. Kevés az a munkahely, ahol jó a légkör és megbecsülik az embert, ezért is alakult ki a befásult, „nemtörődöm” munkamorál. A rendszernek nem érdeke, hogy fizikailag és lelkileg makkegészséges egyének alkossák. Ezzel lehet vitatkozni, mit kommunikálnak felénk, de azt kell nézni, hogy az adott népességnek milyen a fizikai és mentális egészsége és a boldogsága. Magyarország világszínvonalban elszomorító helyen áll ezen a téren, persze hazánk jobban teljesített az elmúlt években, ugye ezt mindenki tudja…? Remélem az irónia kiérződött…

Minden rosszban van valami jó, szokták mondani. Ez az egész vírus mizéria tömegeket mozdított ki komfortzónájukból, sokakat gondolkodtatott el azon, hogy jó fele halad-e az emberiség, vajon normális-e az az élet, amit nap, mint nap élünk. Embertömegek jöttek rá, hogy nem magától értetődő, hogy mindig mindent meg lehet vásárolni, pedig ez az állapot csak rövid ideig állt csak fenn. Sokan jöttek rá arra is, mennyit ér, ha valaki kertes házban lakik és van egy kis földje. Régen nem függött az ember ennyire a rendszertől. Volt veteményese, gyümölcsfái, növényei, állatai, kandallója és sparheltje. Nem függött annyira a boltoktól, közszolgáltatóktól és a rendszertől, mint a mai legtöbb ember. Ezt az embertelen, természettől idegen, rabszolga életmódot főleg a nagyvárosok testesítik meg. Ennek a természettől idegen, esztelen igényű társadalmi berendezkedésnek meglesz az ára, illetve már el is kezdődött az első pár felvonás.

Én arra bíztatok mindenkit, hogy cselekedjen szíve szerint. Ha éppen egy nagy multi vezető pozíciójában érzi jól magát, tegye a dolgát, valószínű ez a hivatása. Ezt mindenki érzi belülről. Mindegy mit csinálsz, csak szeresd, motiváljon, tegyen boldoggá. Elvégre életünk nagy részét munkával töltjük. Szerencsére egytől-egyik mások vagyunk, más készségekkel, mindnyájan másra születtünk. Másrészről, ha teheted, próbálj meg függetlenedni, ha van kis földed, ültess bele zöldségeket, gyümölcsöket. Elmondhatatlan az az érzés, mikor az egész évben gondozott növényből kimész a kertbe dézsmálni, vagy a pár hónapja elültetett kis magból bio élelmiszer lesz az asztalodon (nyilvánvalóan annyira bio, amennyire a földed nem szennyezett, ez a közvetlen környezeteden is múlik). Vannak kevésbé igényes növények, ha valaki nem szeret bíbelődni a kertben. Annál szabadabb leszel, minél kevésbé függsz a rendszertől.

Keresd meg azt a dolgot, ami motivál, amiben jó vagy, aminek látod értelmét, amit szívvel-lélekkel és odaadással tudsz nap, mint nap csinálni, ami értékkel bír számodra. Én is ezt teszem…

„Találj valamit, amit szeretsz csinálni és akkor soha többé nem kell dolgoznod az életedben.” – Harvey Mackay

Szerettel,

Shina

Képek:

https://pixabay.com

https://www.rawpixel.com