Jóga csoda
A jóga művészete a távolkeletről származik, a források alapján több ezer évre vezethető vissza a gyakorlása. A tudás mesterről tanítványra szállt évezredeken keresztül. Alapvető célja a test, lélek és szellem harmoniájának támogatása, kialakítása. Magasabb szintű megközelítésben cél egyesülni Istennel és az egységgel. A jóga szó jelentése “egyesít, összekapcsol”, ami már magában hordozza a művészet célját. A jóga jóval több, mint egy mozgásforma. A jóga életfilozófia is egyben.
A jógának rendkívül pozitív hatása van a mai rohanó, stresszel teli ember életére. Nemcsak lelkünk Templomát a testet erősíti, javítja az egészséget és a közérzetet, hanem a lelket és a szellemet is gyógyítja, harmonizálja egész lényünket. További pozitív hatásai a mentális megtisztulás, koncentrációs képesség növekedése, test és ízületek rugalmasságának növekedése, a belső szervek, a nyirok- és hormonrendszer működésének optimalizálása, valamint az érzelmi, szellemi és testi harmóniateremtés.
A jóga 3 fő része a gyakorlatok (ászanák), a légzéstechnika és a meditáció. Ezt a 3 elemet megfelelően végezve és összehangolva éri el a jóga csodás hatását a lényünkre, mind fizikailag, mind szellemileg. Pozitív hatása a helyes táplálkozással és az optimista gondolkodásmóddal csak erősödik.
A jóga, mint életfilozófiának 8 ága ismeretes:
Minden lépcsőfok előkészíti a következő lépcsőfok sikerességét.
Jáma (Yama): erkölcsi előírások a sikeres és békés együttéléshez, mint az erőszakmentesség, igazságmondás, tulajdon tisztelete, önmegtartóztatás és nem ártás.
Nijáma (Niyama): a megtisztuláshoz szükséges erények, mint tisztaság, elégedettség, belső tűz, spirituális önfegyelem, a szentírások tanulmányozása és önmagunk feltérképezése általa, Isten iránti teljes odaadás.
Ászana (Asana): ezek a különféle testtartások, amik fejlesztik a testet, fegyelmet és koncentrációs képességet.
Pránajáma (Pranajama): a légzéstechnikák elsajátítása, irányítása. Magának külön a légzéstechnikáknak is óriási gyógyító, fiatalító hatást tulajdonítanak.
Prathjáhára (Pratyahara): az érzékelés befelé fordítása, azok feletti uralom. Ez a gyakorlat lehetőséget ad az önmegfigyelésre.
Dhárana (Dharana): koncentráció, a figyelem egyetlen dologra való összpontosítása. Ez a képességünk már az ászanák és légzéstechnika, a befelé figyelés során is fejlődött. A hosszú ideig tartó koncentráció meditációhoz vezet.
Dhjána (Dhyana): meditáció, ami egy mély, koncentrált, fókusz nélküli nyugalmi állapot. Sok kitartó gyakorlás szükséges hozzá.
Szamádhi (Samadhi): a tudat fölötti lét állapota, egyesülés Istennel és az univerzummal, megvilágosodás. Ez a tökéletes belső béke állapota, a jóga végső célja.
A jóga mindenki számára elérhető, a jógát soha nem késő elkezdeni, mindenki megtalálhatja a számára megfelelő irányzatot. A youtubon rengeteg videó található fenn, én így kezdtem el jógázni. Ajánlott azonban pár órát venni profi jógaoktatóktól, akik segítenek az ászanák helyes kivitelezésében és a légzés mozgással való összehangolásában.
A legismertebb jógairányzatokról röviden:
Hatha jóga: a legrégebbi jógairányzat, a Hatha jógából fejlődött ki sok jóga tradíció és gyakorlatsor. Eszközei a teljesség igénye nélkül az ászanák (pózok), légző- és tisztítógyakorlatok, relaxáció, meditáció. Ez a típus mindenkinek ajánlott.
Astanga jóga: Hatha jóga egyik dinamikus formája, 6 kötött gyakorlatsorral dolgozik, az ászanákat összekötik a mozgással, légzéssel és a bandhákkal (energetikai zárak). Gyakorlat folyamatos, a légzéssel van összhangban. Azoknak ajánlott, akik szeretik a rutinos fizikai gyakorlatokat.
Vinyasa Flow jóga: jógaiskolák és tradíciók keverékéből jött létre, mint a Vini-jóga, a Iyengar jóga és az Astanga jóga. A test mozgását összehangolja a légzéssel és az elmével, az ászanák rövidebb ideig vannak kitartva, fontos az ászanák felvételének módja is. Változatos, az ászanákat szabadon sorozatba rendezve gyakorolja.
lyengar jóga: a lényeg az ászanák rendkívül precíz kivitelezésén áll, az ászanákhoz gyakran használ segédeszközöket (pl.: fal, tégla, zsámoly, heveder).
Bikram jóga: Hatha jóga 26 ászanájából összeállított sorozatból áll, amit egy 38-40 fokra felmelegített helyiségben végeznek másfél órán keresztül. A meleg hatására mélyebb nyújtást lehet véghezvinni, a test rugalmasabb lesz, javítja a vérkeringést, elősegíti a méregtelenítést és fogyást.
Gerincjóga: alapja szintén a Hatha jóga, célzott, könnyen végezhető anatómiai mozgássorral. Célja a test és idegrendszer egészségének helyreállítása. Ajánlott ülőmunkát végzőknek, mozgásszervi panaszokkal küzdőknek.
Kundalini jóga: haladó jógásoknak ajánlott, célja a gerinc aljában összegyűlt ősenergia felébresztése, ennek az energiának felszabadítása, a csakrákon való végigvezetése. Intenzív légzéstechnikákat és mantrákat is alkalmaznak a gyakorlás során.
Női jóga: szintén a Hatha jóga elemeit tartalmazza, azonban a gyakorlatok fókusza a test alhasi része, a női szervek, a gát, medence, a csípő és a has területe. A jógának ez az ága segíti a nőiség megélését, elfogadását és kiteljesítését.
+1 gyakorlatsor: a fiatalság forrásának, avagy az 5 tibeti rítusnak is nevezik. Mindenki számára ajánlott, egyszerű, de hatásos gyakorlat. A youtubon részletes oktatóanyag található róla.
Mindenkinek meleg szívvel ajánlom a jógát, heti 3-4-szer fél óra már nagy változásokat hoz test, lélek és szellem szinten. Segít leküzdeni a mindennapi stresszt, erősít, harmonizál, segít az önmegismerésben, koncentrációs képesség fejlesztésében, erősíti az önbizalmat és nem utolsó sorban egy teljesen más életszemléletet adhat.
Szeretettel,
Shina
Források:
https://www.emedicinehealth.com/yoga/article_em.htm
https://www.yogajournal.com/practice/the-eight-limbs
https://www.jogaklikk.hu/jogastilusok/
Képek: https://pixabay.com