Társadalmi elvárások, kisiklott életek
Minden kornak megvolt a maga társadalomképe, férfi és női szerepköre. De úgynevezett „fekete bárányok” mindig is léteztek, ha ők nem léteztek volna, nem fejlődött volna a világ. Kik ezek a „fekete bárányok”? Lehetnek szimplán másként gondolkodók, feltalálók, tudósok, művészek, forradalmárok, tanítók, segítők. A közös mindannyiukban, hogy újat hoztak a világba, sokszor azon az áron, hogy a társadalom nagy része elutasította, kinézte, rosszabb esetben kirekesztette őket. Az emberekben mindig erős volt a vágy a valahova tartozás és elismerés érzését illetően, sokszor akár az elveik és nézeteik feladása árán is.
A mai társadalmi mintánk 2 maximum 3 generációra vezethető vissza, így nem nevezhetjük egy tökéletesen működőképes, bevált rendszernek, főleg ha megnézzük a rengeteg diszfunkcionálisan működő, széteső családot, depressziós embert. Skatulyáz, béklyóz, korlátoz, kényszerít, még ha ezt sokszor nem is nyilvánosan teszi és a legszomorúbb, hogy maga a társadalom által. A társadalmi és oktatási rendszer azt hangsúlyozza ki, hogy mit nem tudsz, mik a hiányosságaid, és mivel nem rendelkezel, ahelyett, hogy az egyén erősségeire építene.
Hiszek benne, hogy mindenki kivétel nélkül egy meghatározott céllal született erre a Földre, különböző tulajdonságokkal és kvalitásokkal. Hogy is vehetnénk egy lapra mindenkit és osztályozhatnánk egy értékrendszer szerint? Mindenkinek más a fő életfeladata. Nem mindenkinek lesz elsődleges életfeladata a karrier vagy gyermeknevelés, család vagy tanítás, igaz a társadalom mindent is elvár.
A szerencsésebbek már fiatal, akár gyermekkoruktól kezdve tudják, hogy mi az, amit felnőtt korukban szeretnének csinálni. Ezek az emberek általában elhivatottan élnek hivatásuknak. Jellemzően nekik a karrier a fő életfeladatuk és a munkájukban ki tudnak teljesedni. Van, akinek a gyermeknevelés és a család a fő életfeladata. Van, aki a művészetekben jeleskedik, van aki a tudományokban, míg mások a sportokban. Van, aki tanítóként születik, feladata, hogy segítse az embereket, de van olyan is, akinek egyszerűen az anyagi világot kell megtapasztalnia, a teremtést, vagy épp a spirituális életet. Egyénileg változik ki miért születik le, hány feladattal, céllal és milyen mértékben merül el abban. Hogy is ítélkezhetünk afelett, hogy „ki mit ért el” az életében, egy torz társadalom meghatározása szerint. Az emberi értékek mind hátrébb kerültek az idő folyamán, az anyagi javak és státusz mind előrébb az értékelésben. Manapság az az „ügyes”, aki minél több anyagi javat fel tud halmozni.
Párszor megkaptam már, hogy nézzem meg, mit értem el 2 diplomával, 2 idegen nyelvvel és számos végzettséggel. A karrierépítés hallatán, amit ebben a fogyasztói társadalomban kellene felépítenem, a hideg is kiráz, nem szeretném támogatni a jelenleg kialakult rendszert. Csak arra vágyom, hogy találjak egy olyan életfeladatot/munkát/célt, aminek látom mélyebb értelmét, ami hozzátesz a világhoz, amit szívvel-lélekkel tudnék csinálni nap, mint nap. Talán ezért tanultam ennyit életem folyamán, mert mindig kerestem valamit, kerestem a helyem a világban. Nehezen találom ezzel a gondolkodásmóddal. De azt mondják, ha úgy érzed, hogy nem illesz a társadalomba, azért vagy itt, hogy létrehozz egy újat. Szerintem nagyon sokan, mi több, egyre többen érezhetjük ezt így.
Nem vagy kevesebb senkinél azért, mert éppen nincs gyereked vagy családod. Nem vagy kevesebb senkinél, mert nincs diplomád, vagy nem beszélsz nyelveket. Nem vagy kevesebb semmivel azoktól az emberektől, akiknek van kézügyessége, művészetekhez való tehetsége, vagy jók a sportokban. Sosem az számít, hogy mit értél el, hanem hogyan és milyen lélekkel élsz, milyen lelkülettel éled az életed. Hogy tekintesz a világra, a benne élő élőlényekre, mennyire vigyázol a Földre, a természeti értékekre. Jó és segítő szándékkal vagy a többi élőlény fele, érdekek nélkül?
Rendkívül szerencsések azok, akik találtak egy nemes célt az életüknek és elhivatottsággal művelik azt. A legtöbb ember munkáját és feladatait pénzért, kötelezettségből vagy éppen kényszerből végzi. Az ész/”kényszer” legtöbbször győz a szív felett. Mennyivel magasabb rezgésű világban élhetnénk, ha mindenki azt csinálhatná, amihez tehetsége van, és amit szívvel tud művelni. Kiváltság ez a mai világban, remélem, egyszer én is megélhetem, bármi is legyen az. Minden ember egy egyedi és megismételhetetlen élő entitás, nem szabadna standardizált társadalmi „értékek” alapján megítélni a társadalom egyes tagjait. Talán ezért is van ennyi kisiklott élet és ezért nyúl ennyi ember a tudatmódosító és élvezeti szerek után, mert sokkal könnyebb így elviselni a társadalmi stresszt és nyomást. Ha minden ember azt csinálná, amire hivatott, amihez tehetsége van, amit szeret, hiszem, hogy egy csodás világban élhetnénk, ahol mindenki elismeri és tiszteli a másik értékeit. Próbáljunk meg annyiban hozzájárulni ehhez a világhoz, hogy legalább keressük azt a „küldetést”, amiért ide születtünk. Minden egyes léleknek megvan a maga szerepe ebben az univerzumban, ne engedjük, hogy teljes mértékben beszippantson a munka/alvás/evés/szórakozás mókuskereke. A legtöbbet mégis akkor tehetjük ezért a világért, magunkért, ha megismerjük Önmagunkat, működésünket és az univerzum (Isten) törvényeit betartva élünk.
„Az embernek ahhoz, hogy boldog legyen, két dolgot kell tennie: először hinnie kell, hogy van az életének értelme. Másodszor, meg kell találnia, hogy mi az. „
Lev Tolsztoj
Szeretettel,
Shina
Képek:
https://pixabay.com