A „spirituális” ego, és a „légy mindig pozitív” útvesztői
Mielőtt belevágnék a témába, kezdjünk egy kis pszichológiával… Azt természetes dolognak vehetjük, hogy az embernek idővel kialakul egy egyénisége, azonosságtudata. Ideális esetben kibontakozik személyiségünk, vannak elveink, erkölcsi és életmódbeli szemléletünk, amihez tartjuk is magunkat. Persze ehhez puca is kell a mai világban. Az életünk folyamán kialakul egy énkép, az alapján, amit gondolunk magunkról, valamint befolyásolja, hogy mások mit gondolnak rólunk. A problémák ott kezdődnek, hogy ha az énképünk nem egyezik meg az ideálképünkkel (amilyenek lenni szeretnénk) és az elvárt képpel, vagyis a környezetünk vélt vagy valós elvárásival. Minél nagyobb távolságra van az énkép a másik két tényezőtől, annál negatívabb az illető magáról alkotott képe. Ez mindenképpen káros a személyiségre nézve, mert nem csak a megerősítéseket fogja keresni mohón a környezetétől, hanem távol kerül önmagától azzal, hogy folyamatosan az ideálképének és a környezet vélt vagy valós elvárásainak akar megfelelni. Ez hosszútávon kudarcra van ítélve.
Az egészséges pozitív énkép csak akkor alakulhat ki, ha az illető önismerete magas szinten jár. Ezt azonban nem adják ingyen, sokat kell dolgozni érte, és életünk végéig tartó folyamat, ugyanis személyiségünk az életünk végéig fejlődik és változik. Aki tisztában van a képességeivel és gondolataiban, érzelmeiben mindig önmagát tudja tükrözni, nem pedig az elvárt illetve az ideálképe szerint cselekedve, az nem fojt el magában dolgokat. Az elfojtások hosszú távon frusztrációkhoz, kitörésekhez és betegségekhez vezethetnek.
Egyenlőre még elég kevés ember tudja alkalmazni az elfojtások nélküli érzelmi semlegességet. Minden ember temperamentuma és személyisége más, példának okáért egy tüzes temperamentumú ember ne akarjon mindent a „Buddha nyugalmával” megoldani, mert ezzel nagyobb károkat okoz magában, mintha a temperamentumának és személyiségének megfelelően KULTURÁLTAN oldaná meg a problémát. Ha sokszor elfojtja magát az ember, az egy idő után kitöréshez fog vezetni. Másrészt, ha az emberek arra törekednének, hogy IGAZÁN megismerjék a másik embert, elfogadják a személyiségét, ne pedig a maguk kényére akarják megváltoztatni, akkor nem állna fenn ez a probléma. Mindannyian fejlődünk/emelkedünk folyamatosan, ki milyen ütemben magához mérten, próbáljuk meg segíteni azokat, akik a lépcsőn alattunk állnak.
A közösségi hálók mérgező hatása a mai társadalomra, hogy mindenki csak az életének a csodás retusált részét, és személyiségének a pozitív oldalát akarja mutatni. És mikor az „átlag’ ember fellép, azt gondolja, hogy biztos valamit rosszul csinál, hogy neki nem mesébe illő az élete…
Miért kellene MINDIG pozitívnak lenni, ha belül teljesen mást érez az ember az adott pillanatban és helyzetben? Miért kell mást mutatni kifele, mint ami bent van? Miért ne lehetne szociális módon, másokat nem bántva megélni az érzéseket? Ha igazán megélné, rövidebb ideig tartana a negatív állapot, gyorsabban kipörögne… Így, hogy a szőnyeg alá van söpörve a probléma, amellett, hogy egy negatív spirálba is bekerülhetünk, hosszabb lesz a gyógyulási idő is. Itt most nem arról beszélek, hogy panaszkodjunk mindenkinek, ez nem erről szól. A problémáink magánügyek, amihez úgy gondolom, hogy 1-2 közeli barátnak van köze, aki tényleg szívvel-lélekkel hallgat meg, mert tudja, hogy már ezzel is gyógyít téged. És ez jó esetben fordítva is igaz… Szó mi szó, a kulturáltság határain belül éljük meg és mondjuk ki érzéseinket, de próbáljunk meg minél hamarabb átlépni a helyzeten, akár zenével, sporttal, hobbival, meditációval, kinek mi okoz örömet és boldogságot.
A ló másik oldala, mikor nagy spirituális egót növeszt magának valaki. Azt hiszi, hogy ő már mindent tud, és mindenkinek jól megmondja a frankót. Intelligens ember minél többet tanul, olvas és tapasztal, azt konstatálja, hogy mennyi minden nem tud még a világról… Nagyon sokan vannak már, akik kapiskálják már az univerzum törvényeit, mégis nagyon kevesen vannak, akik igazán élik is mindennapokban. Rengeteg a guru, számtalan tanítás és sok az ellentmondás is a témában. Sokszor másokra érvényesnek tartjuk ezeket a törvényeket, de ha már magunkról van szó, akkor kívülre helyezzük a problémát. Ne essünk abba a csapdába, hogy mások szemében a szálkát, magunkéban a gerendát sem látjuk meg. A tanítások közül, pedig azt fogadjuk el, ami szívünkhöz közel áll.
Sokan kapnak különböző képességeket, ami általában csak a spirituális egót dagasztja óriásira. Akadnak kivételek, rendkívüli bölcsességgel és tudással megáldott lelkek, de sajnos ez a ritkább. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy különlegesek vagyunk. Igen, azok vagyunk, MINDENKI különleges, egyedi és megismételhetetlen, azt, hogy miért jött a Földre, honnan jött, a tudatosságát milyen magasra tudja fejleszteni, mit kell megélnie, mi a feladata, az mindig egyéni. Rengetegen vannak itt most segítőként, nem csak szimpla konvencionális élettel, mert erre óriási szükség lesz a közeljövőben.
Végszónak arra bíztatok mindenkit, hogy ismerje meg és vállalja fel önmagát, tudatosítsa a mindennapok történéseit és játszmák és allűrök nélkül legyen az a személy, aki lenni szeretne. Használja többet a szívét az esze helyett, és kívánom mindenkinek, hogy találja meg a küldetését és boldogságát ebben a kaotikus világban.
Szeretettel,
Shina
Kép források: