2024. október
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031  

Gyógyítás a kristályokkal

Gyógyítás a kristályokkal

A kristályoknak és köveknek tulajdonított gyógyító illetve védelmező erő nem újkeletű spirituális hóbort, már az ókori Egyiptomban is alkalmazták és számos uralkodó koronáját díszítették drágakövek. A kristályok a Föld DNS-ei, mindegyik fajtának sajátos belső szerkezete van, amelyek meghatározzák a rezgését, energiáját. Gyógyító hatása ezen rezgésén keresztül érvényesül, amely helyreállítja a biomágneses burkunk egyensúlyát, amelyet többféle módon érhetünk el: hordhatjuk magunknál marokkőként, viselhetünk belőlük készült ékszereket (ez a leggyakoribb felhasználás manapság), masszírozhatunk, meditálhatunk velük és vizet is programozhatunk általuk. Itt megjegyzem, nem minden kristály alkalmas a víz programozására, előtte körültekintően utána kell olvasni, mert vannak a víz hatására oldódó kristályok is. Illetve lehet kapni olyan kulacsokat, amit kifejezetten erre a célra fejlesztettek ki, így nem érintkezik közvetlenül a víz a kristállyal.

Sokszor a kristály választ minket, nem mi a kristályt. Ha új kristály kerül a tulajdonodba, első és legfontosabb, hogy tisztítsd meg. Előtte valószínűleg sokan megtapogatták már, és a kristályok az egyik legjobb energia átvevők, közvetítők. Leggyakoribb tisztítási mód, hogy folyó víz alá tartod a kristályt (szelenitet, sivatagi rózsát, hematitot és ulexitot más módon tisztítsd, ők vízben oldódhatnak). Gyakran alkalmazzák a füstölővel való tisztítást is, főleg nagyobb kristályoknál. Lényege, hogy egy tisztításra alkalmas füstölő füstjét a kristály felé fújják, körbefüstölik vele. Sokan tengeri vagy kősóágyba helyezik a kristályaikat tisztítás gyanánt, utána azonban gondosan le kell törölni a sószemcséket, mert károsíthatják a kristályt (opálnál, gyöngynél, kalcitoknál, szelenitnél kifejezetten káros ez a módszer). A sóval történő tisztítást nem szoktam alkalmazni, mert a sót utána ki kell dobni, további felhasználásra nem alkalmas. Ha van nagyobb ametiszt kristályod, 8-12 órára ráhelyezheted másik kristályt. Én általában fény energiával tisztítom őket, ehhez nem kell semmiféle eszköz. Ha nincs benne tapasztalatod, akkor gyertyát is hívhatsz segítségül, óvatosan a láng felett húzd át a tisztítani kívánt kristályokat.  

Miután megtisztítottuk, feltölthetjük kristályainkat, ha kirakjuk a napra (ne tűző nap legyen), vagy teliholdkor olyan helyre, hogy érje őket a Hold fénye. A kristályainkat be is programozhatjuk, ezzel felszenteljük arra a feladatra, amire használni szeretnénk. Ilyenkor próbáljunk meg elcsendesedni, a kezünkbe venni a kristályt, és gondoljunk arra a célra, amire használni szeretnénk. Érdemes előtte utánanézni, melyik kristály milyen tulajdonságokkal bír, illetve ráhangolódni, hogy valóban az-e a megfelelő kristály arra a feladatra.

Most pedig következzen pár ismertebb kristály és gyógyhatásuk:

Achát: stabilizálja az aurát, elnyeli és átalakítja a negatív energiákat. Megfelelő helyre helyezve javítja az emésztést, gyógyítja a gyomrot.

Ametiszt: nagyon magas rezgéssel rendelkezik. Véd az asztrál támadás ellen, szellemileg nyugtató hatása van. Kitűnő választás meditációhoz, vagy alváshoz, segíti az intuitív álmokat, rá való emlékezést, nyugodt alvást. Fizikailag enyhíti a fejfájást, migrént.

Aventurin: elnyeli az eletromágneses szmogot, védelmi hatása van. Egyensúlyba hozza a férfi-női energiát, elősegíti a szív regenerációját. Gyulladáscsökkentő hatása van, csökkenti a bőrkiütéseket. A csecsemőmirigyre rendkívül pozitív hatással van.

Borostyánkő: bár nem kristály, hanem megkövült fagyanta, de gyógyhatását úgy éreztem meg kell említeni. Erőteljes gyógyító, tisztító, regeneráló hatása van. Hatékony torokproblémákra. Elnyeli a negatív energiákat, amelyeket pozitívvá alakít. Kivonja a betegséget a testből. Védelmező erejű kő.

Citrin: tisztít, regenerál és energiával tölt fel. Kivételes kristály, sosem kell tisztítani. Elnyeli és átalakítja a negatív energiákat. Gyorsítja az anyagcserét. Vonzza a gazdaságot, gyarapodást, sikert (érdemes a gazdagság sarokba rakni egyet, bejárati ajtótól nézve legtávolabbi bal oldali sarok). Hasznos azoknak, akik érzékenyen reagálnak a környezeti és más külső hatásokra.

Hegyikristály: a leghatékonyabb gyógyító és energiafelerősítő kristály a Földön. Kezünkben tartott hegyikristály megkétszerezi a biomágneses mezőnket. Eloszlatja a statikus elektromosságot. Tisztítja és erősíti a szerveket és a finomtesteket. Legfogékonyabb a programozásra. Mestergyógyító, bármilyen betegségre használható.

Hematit: földelő és védő hatása jelentős. Megteremti a test, szellem és lélek harmóniáját.  Segít a szenvedélybetegségek legyőzésében. Vérrel kapcsolatos betegségek esetén segít.

Holdkő: az új kezdetek köve. Segít az érzelmek csillapításában, fokozza a megérzést és az empátiát. Serkenti a tobozmirigy működését. Kiegyensúlyozza a hormonrendszert, enyhíti a PMS tüneteit.

A kristályok, bal felülről sorban

Jade: védelmet nyújt, növeli a szeretetet. Vonzza a szerencsét és a barátságot. Megszabadít a negatív gondolatoktól. Támogatja a szervezet szűrő-és kiválasztó feladatot ellátó szerveinek működését. A vesék számára rendkívül hasznos.

Jáspis: stresszes időkben támogat, nyugtat. Összehangolja a csakrákat. Véd, földeli az energiákat és a testet. Támogatja a keringési és emésztőszerveket.

Karneol: meg tud tisztítani más köveket. Stabilizál, vitalizál, fokozza a kreativitást. Pozitív hatással van a női szaporítószervekre, termékenységre, ízületi gyulladásokra.

Labradorit: védelmező kő, fényhozó. Az ezoterikus tudás köve, segíti a beavatást a rejtélyekbe. Összehangolja a fizikai és éteri testet, növeli a tudatot, erősíti az intuíciót. Eloszlatja a félelmeket, lelki bánatot. Hasznos társ változások idején. Jó hatással van a szem és az agy betegségeire, szabályozza az anyagcserét, egyensúlyban tartja a hormonokat.

Lapis lazuli: az egyik legerősebb kő a sugárzások ellen. Mind az elektromos (gépek, mobiltelefonok), mind a földsugárzás ellen is hatásos. Megnyitja a harmadik szemet. Oldja a stresszt, nyugalmat és védelmet ad. Tükörként hat az asztrális támadásokra, visszafordítja azokat. Megerősíti a szerelmi és baráti kapcsolatokat. Enyhíti a fájdalmat, jótékonyan hat a légző- és idegrendszerre, erősíti az immunrendszert.

Rózsakvarc: a feltétel nélküli szeretet köve. Megnyitja a szívet, önszeretetet biztosít, segíti a megbocsátást. Bevonzza a szerelmet az életünkbe (érdemes a szerelem sarokba rakni, bejárati ajtótól nézve legtávolabbi jobb oldali sarok). Megszabadít a ki nem mondott érzésektől és szívfájdalmaktól. Erősíti a szívet és a keringési rendszert, gyógyítja a vesét. Medálként jótékonyan hat a mellkas és a tüdő problémáira.

Szodalit: serkenti a tobozmirigyet és harmadik szemet, elmélyíti a meditációt. Tisztít az elektromágneses szennyezéstől, számítógépre téve blokkolja a kisugárzást. Elősegíti a racionális gondolkodást, objektivitást, az igazságot és az intuitív érzékelést. Segíti régi programjaink és gondolkodási mintáink elengedését. Enyhíti a pánikrohamokat. Egyensúlyozza az anyagcserét, tisztítja a nyirokrendszert. Gyógyítja a torkot, hangszálakat és gégét.

Tigrisszem: összekapcsolja a Föld és a Nap energiáját. Segíti a kundalini energia emelkedését. Védelmet nyújtó kő. Segít összekötni a két agyféltekét. Kiegyensúlyozza a jin- és jangenergiát. Jótékonyan hat a szemre.

Türkiz: védelmet nyújt, az utazók köve. Kiegyensúlyozza és összehangolja a csakrákat a finomtestekkel. Belső nyugalmat ad. Kimerültség, depresszió és pánikrohamok esetén is alkalmazható. Erősíti a test meridiánjait. Regenerálja a szöveteket, csökkenti a savtúltermelést, gyógyítja az egész testet. Enyhíti a görcsöket, fájdalmakat.

Miután használtuk a kristályokat, ne felejtsük el őket megtisztítani a cikk elején felsorolt bármely módszerrel. Ez a belőlük készült ékszerekre is vonatkozik. Bánjunk ezekkel a kristályokkal tisztelettel, sokat elárul róluk, hogy rezgésük magasabb, mint a mienk…

(Kérlek vedd figyelembe, hogy a kristályokkal való holisztikus gyógyítás nem helyettesíti a szakorvosi ellátást, de nagyban támogathatja a kezelést.)

Szerettel,

Shina

Források:

Judy Hall – Kristálybiblia

Képek:

https://pixabay.com

Saját képek

Vélemény, hozzászólás?