"A hit látja a láthatatlant, hiszi a hihetetlent és ajándékba adja a lehetetlent."

2022. október
h K s c p s v
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Rólam

Rólam

Íme, egy hiánypótló cikk. Az emberek szeretik tudni, kinek a fejéből születtek, illetve rendeződtek össze azok gondolatok és információk, amiket olvasnak. Eddig tudatosan csak egy rövid bemutatkozás szerepelt a blogban, kép nélkül. Nem szerettem volna, ha bárkit is befolyásol a fizikai forma, a földi „bélyegek”…  

1986 nyarán láttam meg a napvilágot, abban az időszakban, amikor még az utcán szaladgálva, fára mászva, pocsolyában ugrálva, maszatosan, szabadon nőttünk fel. Az óvodában is rendkívül eleven voltam, nem tartozott a kedvenc foglalatosságaim közé a délutáni pihenő… Talán kissé túl mozgékony is voltam… Na jó, nem csak kissé, folyamatos 50 oda-vissza ágyon végzett bukfenc után anyu elmesélése szerint elvittek az orvoshoz, hogy a gyerek nem „zizis”-e, de a diagnózis az volt, hogy dehogy, csak rendkívül hiperaktív. Nagypapám szinte mindenhova magával vitt, igen, még a kocsmába is, és a műhelyes “férfibulik” oszlopos tagja voltam. Én voltam a szeme fénye, el voltam kényeztetve. Az iskolába kerülésem előtti késő tavaszon papám eltávozott az élők sorából, így a virgonc kislányból egy időre egy csendes, hiperérzékeny (ami a mai napig megmaradt), keveset beszélő, kitűnő tanuló kislány lett. Ez nagyjából addig tartott, még be nem kerültem a 6 osztályos gimnáziumba.

Tinikor, sok szülő rémálma, hát édesanyámék csak tudják, nekik bőven kijutott belőle… Lázadó korszak volt a javából, nagyszájúsággal, vagánysággal, és az első nagy szerelemmel, ami a mai napig is életem része: a görkorcsolya. Mivel elég nagy volt az adrenalin éhségem, ezért nem elégedtem meg a görkorcsolyával való sima gurulással, az agresszív irányzat lett a lételemem: korlátokon és padkákon csúszkáltunk, szinteket ugrottunk és elkezdtem Budapestre skate parkba járni, ahol minden adott volt a görkorcsolyázás közben érzett totális „nirvánához”… Nem is kellett több, németesként egy nyár alatt behoztam pár év angol tananyagát, és a 11. osztályt már Budapesten folytattam. Bár a magatartásommal sokszor voltak problémák, de szerencsére eszem mindig volt a tanuláshoz.

Miután leérettségiztem, úgy gondoltam elég volt a tanulásból, de fél év szendvicsbárban eltöltött munka gyorsan meggyőzött az ellenkezőjéről. Mivel imádtam az utazást, beiratkoztam egy idegenvezető képzésre, ahonnan egy rendkívül unalmas fél nap után nem volt nehéz rábeszélnie a koris barátnak, hogy lógjunk el inkább korizni. Utólag könnyű okosnak lenni, de talán ez lett volna a helyes út számomra, amiben meg tudtam volna élni magam. Abban az időszakban fogalmam sem volt, mi leszek, ha nagy leszek, így ráböktem egy szimpatikus szakra, ami a kommunikátor (PR, marketing, reklám szak) volt, elvégre a beszélőkém mindig jól működött. Még mielőtt végeztem ráébredtem, hogy ez a törtető, karrierista és fogyasztó szemléletű világ távol áll tőlem, de akkor már késő volt, befejeztem az iskolát. Ironikus, hogy pont ezt tanultam és egy tudatossággal, jóformán a mai fogyasztói társadalom abszurdságával szemben alternatívát nyújtó blogot vezetek, igaz? Ha már téves úton indultam el, próbáltam kihozni a legjobbat belőle, de fogalmam sem volt, hogy mi az, amit szívvel-lélekkel tudnék csinálni, nap, mint nap. Ezért elvégeztem még egy iskolát, a szőlész-borász szakmérnökit, egy különbözeti vizsgának köszönhetően így 1 év alatt lett egy szőlész-borász menedzseri másoddiplomám. Egy kis ideig dolgoztam is ezen a területen, ami gyorsan átfordult vendéglátásba. Következett pár év, amit nevezzünk „két végén a gyertyát” időszaknak. Nem vagyok rá büszke. Sok buli, ivászatok, menekülés a valóság elől, mert fogalmad sincs, mi a feladatod ebben a világban, mi értelme ennek az egész földi létnek. Szerintem jó páran megéltük már. Első pont, ami kihúzott ebből a korszakból az volt, mikor elvégeztem a Pránanadit. Persze abban az időben még nem voltam annyira tudatos az életemre. Akkortájt már 15 éve voltam vegetáriánus, de nem igazán foglalkoztam azzal, hogy egészségesen éljek, vagy étkezzek.

Az útkeresésem része volt, hogy tavaly elvégeztem egy Life Coach képzést (ami adott egy új szemléletet a problémák megközelítéséhez), és az utolsó nagy hajrá hatására beiratkoztam a Pedagógiai és Családsegítő OKJ-s képzésre. Hogy milyen indíttatásból? Pár éve besegítettem a helyi korisuliban, ahol pici gyerekeket tanítottunk jégkorcsolyázni, illetve felügyeltünk az óvodás csoportoknál. Nagyon szerettem, akkor gondolkoztam el először, hogy miért is nem mentem én óvónőnek? Hát én sem tudom…Egy biztos, hogy számomra nagyon fontos, hogy a munkám értékes legyen, hozzátegyen a világhoz és építse az embereket. Jelenleg a pandémia miatt nem igazán egyszerű elhelyezkedni, de hiszek benne, hogy minden okkal történik és minden embert „terelnek” a saját útja fele. Jelenlegi helyzet pozitív oldala, hogy a tanulás mellett így több idő jut a többi hobbimra: imádok utazni, túrázni a természetben, hegyekben, olvasni, jógázni, görkorizni, a kertben mókolni a növényekkel és nemrég kezdtem el festegetni és kreatívkodni is. A festményekből (kreatív menü) gyorsan kiderül, hogy mennyire vonz Japán és a harcművészetek (visszatekintve már pici koromban is karatézni akartam, nem balettozni, és a szakdolgozatom egyik fő témája a japán illem, etikett és protokoll volt). Mindenkit arra bíztatok, hogy próbáljon meg minél többet olyan tevékenységeket folytatni, amit szeret csinálni, mert ezek rendkívül fel tudják tölteni az embert és célt ad a mindennapoknak. Ha rendben van a lélek, rendben lesz a test is.

Lassan egy éve hoztam létre ezt a blogot azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson az embereknek egy tudatosabb és egészségesebb élethez, ami figyelembe veszi a Földünk egészségét is. Ha már csak egy kis magot is elültet 1-2 emberben, akkor már megérte ez a rengeteg belefektetett munka és idő. Olyan világban fogunk élni, amit megteremtünk magunknak. Így senki se rakja a felelősséget magán kívülre. Rajtunk áll a felelősség, mindegy mi történt a múltban, milyenek voltunk, a lényeg az, hogy most hogyan élünk és cselekszünk. És igen, minden nap minden percében változtathatunk…

Szeretettel,

Shina, alias Henriett

(Minden ember másnak látja a másikat, mint aki ő valójában. A saját szűrőjén és tapasztalatain keresztül, sokszor tükröt tartva nekik ítélnek meg. Mindenki életében mást jelentünk/jelentettünk. Nem számít, mit gondolnak Rólad az emberek, ami igazán lényeges, hogy mi van a szívedben.)

Vélemény, hozzászólás?